2010. február 23., kedd

Kiss from a rose.....





A rózsa az északi féltekén honos, tüskés cserje, illatos, nagy virágáért termesztett kultúrnövény. Alapvetően női szimbólum. Egyaránt jelképezhet az égi és a földi szférával, az élettel és a halállal kapcsolatos fogalmakat. Általában a szemérmesség, a szépség, a vágy, a szerelem, valamint az élet, a tejesség szimbóluma.








Pünkösd havát a Szentlélek eljöveteléről nevezték el őseink. „Ez a színpompás hónap a virágok koronázása, amelyben királynőjük, a rózsa változatos színekben, karcsú alakjával, nemes illatával, nem csak a szemet gyönyörködteti, hanem szimbolikája szerint, az ókortól kezdve napjainkig, a legdrágább szellemi és érzelmi kincseink, az égi és földi szerelem reprezentánsa''.




A rózsakultusz első jeleit, a rózsák változatos kultikus felhasználását, a görög szerzők szövegei mutatják. A vallási, az állami és a családi ünnepekkel, a házasságkötéssel vagy a temetkezéssekkel és a lakomákkal is kapcsolatba kerül a rózsa. Mindenek előtt, mert a szerelem istennő Aphrodité, az alvilágistennő Perszephoné és Dionüszosz történeteinek állandó szereplője. A görögök rózsaszeretete a rómaiaknál szenvedéllyé változott. A római mitológiákban is szimbolikus szerephez jutó rózsák a szépséggel, a fiatalsággal, a termékenységgel, az élettel való szoros kapcsolatra utalnak. A növényi díszek az istenek tiszteletére szolgálnak.



Napjainkban is a legkedveltebb virág egyike a menyasszonyok körében .Szinte minden esküvői dekorációban szerepet kap.Motívumok,különböző kiegészítők,fejdíszek elemeiben is megjelenik. Hatalmas szín és fajtaválaszték áll a rendelkezésre és az év minden napján könnyedén beszerezhető.Az utóbbi években sok termelő standján megjelentek az eddig kevésbé ismert angol rózsa fajták amik nem csak illatukkal hanem telt virágzatukkal is közkedveltek lettek pillanatok alatt.






Évről évre meglepnek minket a nemesítők új fajtákkal ,ami nem csak feltétlenül a színekre vonatkozik,érdekes sziromzatú,fejméretű hibridek ejtenek ámulatba.Kedvenceim pillanatnyilag az angol rózsák illatos fajtái amik hatalmas érett nyílt állapotban a legcsodásabbak.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése